Hogy kerülnek Furkák az Alpokba?

  • today 2020-09-22 14:21:39

Furkapass. Furkajoch. Furkelpass

Mik azok a Furkák? 3 lenyűgöző hágó az Alpok középső részén, amik hasonló nevet kaptak: Furkapass, Furkajoch és Furkelpass a motoros túrák kedvelt célpontjait. A hasonló hangzású útvonalak összekeverhetőek és ez gyakran okoz félreértéseket, de most helyre rakjuk a Furkákat.

Honnan ered az elnevezésük?

A névhasonlóság nem véletlen, de megfejtéséhez egészen az ókorig kell visszanyúlnunk, ugyanis az Alpok ma is használt útvonalainak többségét már abban az időben is ismerték. Kereskedelmi és hadászati célból is nagy forgalmat bonyolítottak ezeken az utakon.

Több elmélet is létezik a hágók nevére, a legvalószínűbb verzió szerint a Római Légiók mozgásához kötődik. A légiósok a vállukon vitték a poggyászukat egy villa alakú rúdra erősítve, ez volt a furca, ami latinul villát, kétágú villát jelent. Ezen az eszközön kb. 20 kg, 4 hétre való ellátmányt cipeltek: búzát, evő-, ivó- és főző-edényeket, illetve a sánc- és táborkészítéshez szükséges eszközöket. Az állomáshelyek környékén pedig fenn maradtak az eszközök nevei.

Hogy különböztetjük meg ezeket a hágókat?

Először is a fekvésük alapján:

És a történetük is különböző:

A Furkapass egy svájci hágó, Uri és Wallis tartományokat köti össze. Földrajzi szempontból is fontos, Európa fő vízválasztójának a része.

A Furkapass-ról Gouthe is írt, aki 1779 telén gyalogosan kelt át a hágón és az utazást “Svájci levelek” címmel örökítette meg. A táj szépségéről írt sorait a hágó keleti rámpáján lévő parkoló védőfalára írták. Az egyik visszafordító kanyarban érdemes megállni és elidőzni a Belvedere hotelnél is, ami sajnos pár éve bezárt, de parkolójából tudjuk legkönnyebben megközelíteni a Rhone gleccsert. Itt egy jégbe vájt barlangban akár a gleccser belsejét is megnézhetjük!

A Furkapass szépségét még Hollywood is (f)elismerte, itt vették fel a Goldfinger James Bond film autós üldözési jelenetét, ahol egy Aston Martin DB5 és egy Ford Mustang száguldozik a hágón.

Csodálatos látnivaló az út mellett futó Oberalp fogaskerekű vasút, ahol történelmi gőzmozdonyok kúsznak fel a hegyre. Alatta az alagútban is vasútvonal működik. Ez télen kap nagy jelentőséget, amikor a hágót lezárják és a járműveket csak ezen a vasúton lehet átszállítani a hegy egyik oldaláról a másikra.

 

A Furkajoch Ausztria Vorarlberg tartományában található, közel a svájci, a lichtensteini és a német határhoz. Nevében ez egy joch, ami inkább jelent hegynyerget, mint hágót. Évszázadokon keresztül natúr természeti útként használták, napjainkban viszont egy keskeny, de modern aszfaltozott felülettel van ellátva. A múltat idézi az a bronztábla, ami a 14. században épült legelső hüttének állít emléket és a nyereg legmagasabb részén a büfé mellett találjuk.

Nagyon élvezetes végigmotorozni a nyeregúton annak ellenére is, hogy mindkét rámpáján akad meredek szakasz, akár 14 %-os emelkedéssel. Nyugati lejtője Feldkirch településnél indul, ami azért lehet a motorosok számára ismert, mert ide érkeznek Bécsből a motorszállító vonatok. Vagyis tervezhetjük úgy a motoros túrát, hogy este Bécsben feltesszük motorunkat a vonatra, és mi mellette átalusszuk az éjszakát. Reggel pedig már kipihenten, az osztrák-svájci határnál indulhatunk kanyarvadászatra.

 

A Furkelpass az olasz Dél-Tirol tartományban fut, olasz nevén Passo Furcia. Az átlagát tekintve is meredek hágó, de egyes helyeken 15 % az emelkedése. A kerékpárosok körében is kedvelt etap, gyakran rendeznek itt közúti biciklis versenyeket. A Giro d’Italia több alkalommal választotta szakaszai közé.

Történelmileg az út két nyelvterület határán fekszik, ezek a dél-tiroli német és a ladin határán fekszik, így tulajdonképpen kultúrák találkozópontjának is tekinthető.

Ez a hágóút télen is járható, mivel a mellette fekvő Kronplatz síterepet csak innen lehet megközelíteni. A felvonók alsó állomása mellett számos éttermet és szállodát találunk, de érdemes a hegyen is körülnézni. Az MMM Corones elnevezésű múzeum a hegytetőn állandó kiállításon mutatja be az alpesi hegymászás történetét. Ha ez kevésbé nyűgözne le minket, akkor a fantasztikus panoráma és maga a múzeum építészeti megoldása biztosan tetszeni fog.

 

Neked melyik tetszik a legjobban? Egy biztos: bármelyik furkát választjuk a 3 közül, biztosan nem fogunk unatkozni a túrán. Persze csinálhatunk egy Furka-kört is, ahol összefűzzük mindhárom hágót és egymás után járjuk be őket.

Furkákra fel!

…and ride